A fondant-tot nem önteni kell a tortára, hiszen ez egy szilárd anyag lesz, (amennyiben jól készítettük el.) Hasonló, mint az Unidec, a K2 a marcipán massza, Ezekkel helyettesíthető is.

Na, de akkor hogyan is kerül a tortára a fondant bevonó?
Lássuk csak:
Miután elkészítettük a fondant masszát, és ki-ki kedve szerint színezte is, eljött az idő, hogy ráhelyezzük azt, a már krémmel megtöltött tortánkra. Mielőtt a fondant-bevonó a tortára kerül, mindenképpen kenjük be a torta felületét vajkrémmel, és tegyük legalább 1 órára a hűtőbe, ha van rá idő.

1. Kinyújtjuk a fondant masszát, a porcukorral megszórt munkalapon.


2/a. Rátekerjük a kinyújtott fondant-tot a sordófára, és a tortára helyezzük.



2/b. Van, aki sodrófa nélkül is fel tudja tenni a fondant-bevonót a tortára. Határozottan, de óvatosan kell dolgoznunk.




3. Kézzel, vagy fondant simítóval óvatosan, de határozottan rásimítjuk a bevonót a tortára, majd levágjuk a felesleges részeket...


...és kész is a fondant-tal bevont tortánk:



Ez a kisfilm bemutatja a folyamatot, sőt azt is, hogyan tudod szép kerekre kinyújtani a fondant-bevonót.:




Ez a kisfilm is erről szól:




S hogyan is készül a fondant massza?
Kattints a linkre, és meg is nézheted:

A marcipán illetve Unidec bevonó is ugyanígy simítható a torta felületére.

Ezen a linken pedig néhány hasznos tudnivalót találsz a fondant-masszával kapcsolatban, sőt egy másfajta elkészítést is megtalálsz recepttel együtt:

http://tortadiszites.blogspot.de/2012/01/fondant-keszitese-es-nehany-tudnivalo.html

A következő linkre kattintva pedig megnézhetitek hogyan kerül hatszög és gömb formatortára a fondant.:  Kattints ide:

http://tortadiszites.blogspot.com/2012/01/tobbszintes-torta-elkeszitese.html


Feltettem egy újabb fondant receptet is, pillecukor nélküli, és igen közkedvelt:

http://tortadiszites.blogspot.com/2012/01/fondant-keszitese-es-nehany-tudnivalo.html

Plusz néhány tudnivalót is olvashattok itt a fondantról.

Sok sikert!

9 megjegyzés:

  1. Szia!

    Volna egy kérdésem. A fondant alatti vajkrémet ki lehet váltani lekvárral? Az talán nem olvasztja meg a fondant-ot. De lehet tévedek ... van tapasztalatod erről? Nagyon tetszik a blogod, sok hasznos infót találtam már itt. Köszönet értük! :)

    Eva

    VálaszTörlés
  2. szia én szerintem valamit nagyon elrontottam mert igaz hogy összeállt és szépen lehetett nyújtani, de rengeteg porcukrot vett fel és még utána is nagyon ragadt és nagyon szakadt sehogy se bírtam rátenni a nyújtófára, hogy rátegyem a tortára. megoldottam másképp. van valami ötleted,hogy mit ronthattam el?

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nekem is kezelhetetlen az anyag, ha meg sikerül rárakni a tortára, összenyomja, huplis az oldala. Tele van dudorokkal, hiába van lekenve vajkrémmel. Az mitől lehet?

    VálaszTörlés
  4. Érdekes amit írtok, szerintem a fondant elkészítésével lehet a probléma. Felteszek a blogra egy másik fondant receptet, hátha az nektek jobban beválik. Hogyha a torta megfelelően van megkenve a vajkrémmel, és a hűtőben is pihent, nem lehetséges, hogy összenyomja a fondant. Az lehet, hogy kívánja még a massza a porcukrot, de azért nekem még sosem kellett nagyon-nagyon sok mennyiséggel kiegészíteni, sőt utána nem akadályozta a ragadás a nyújtást, és a további munkát. Azt javaslom, hogy próbáljátok ki a másik fondant receptet, amit még ma felteszek az oldalra. Sok sikert előre is!

    VálaszTörlés
  5. Szia ! Ma elkészítettem egy tortát a recepted alapján. A vajkrém és a fondant is szuperül sikerült. Azt szeretném kérdezni, hogy tudok a tortának egy kis fényt adni valahogy ?

    Üdv. Dia

    VálaszTörlés
  6. Növényi zsiradékkal tudsz fényt adni a tortának. Pl van aki margarint használ, van aki olaj spray-t.

    VálaszTörlés
  7. Szia! Szeretném megkérdezni, hogy a tortára simított fondantra szeretnék fondantból készült figurát rakni
    Hogyan kell rögzíteni, hogy rajtamaradjon? S.O.S. lenne a dolog:)) Valamint a színezéket csak folyékonyt kaptam, ráöntöm a fondantra és összegyúrom? Köszönöm: Orsi.

    VálaszTörlés
  8. Szia! Szeretném megkérdezni, hogy a tortára simított fondantra szeretnék fondantból készült figurát rakni
    Hogyan kell rögzíteni, hogy rajtamaradjon? S.O.S. lenne a dolog:)) Valamint a színezéket csak folyékonyt kaptam, ráöntöm a fondantra és összegyúrom? Köszönöm: Orsi.

    VálaszTörlés
  9. Szia, beleszúrsz egy fogpiszkálót, vagy hurkapálcát a figura aljába, és beleszúrod az egészet a tortába.
    Mindig kis mennyiségekkel dolgozz, azaz egy kevés festéket adj a fondanthoz, és jól dolgozd bele, majd újra, és újra, amíg el nem éred a kívánt végeredményt.

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése