Rengetegen vannak, akik belekóstolnak a tortadíszítésbe, majd az apró, majd egyre nagyobb sikerélmények után a tortadíszítés igazi hobbivá növi ki magát. Általában a családtagokon, rokonokon, szomszédokon gyakorlatoznak, illetve nekik készítenek tortákat mindenféle alkalmakra. A szomszédok fontos láncszemek, hiszen nem árt, hogyha jó kapcsolatban vagyunk velük mielőtt saját üzletet indítanánk be a lakásunkban, nehogy problémát jelentsen, hogy esetleg egyre több idegen jelenik meg nálunk, amikor tortát rendelnek, illetve jönnek a elkészült süteményért. Amennyiben havonta maximum 4-5 darab születésnapi tortát készítesz el, az szinte hobbiként funkcionál, így maradjon is az.

Azonban több torta esetén, hetente 3-4, vagy még több is, ez szinte már maga egy vállalkozás, és ilyenkor nem árt, hogyha hivatalos keretek között csinálod tovább.
Mindenhol más az egészségügyi követelmény, így ezt mindenképpen pontosítsd Közegészségügyi hivatalnál, mielőtt bármibe belekezdenél.

Az biztos, hogy a tortáid készítéséhez rendelkezned kell egy külön konyhával, tehát nem abban a konyhában készítheted a tortáidat, ahol a család is járkál, ami a családi konyha, hanem kell, hogy legyen egy felszerelt külön honyhád.

Például van, aki a garázst alakította át konyhává, nekem az egyik pincehelyiségben lesz majd egyszer a “munkahelyem”, és így tovább. Rendszeresen jártam korábban egy pizzériába, amit például egy gépkocsiszerelő műhelyből alakítottak át. Kicsit nagy váltás, de jobban bejött nekik.

Mivel egyéni vállalkozásról beszélünk, ezért természetesen nem kell minden olyan követelménynek megfelelned, mint például, ha nyitnál egy komplett cukrászdát, de mivel igen ritka az ilyesmi vállalkozás, biztosan nehéz lesz, mire pontosan meg fogod kapni a követelmények listáját, hiszen nem sokszor találkoztak még ilyen kéréssel. Éppen ezért fontos, hogy attól függetlenül, amit itt olvasol, mindenképpen kérdezz utána a megfelelő szerveknél!!!

Feltüntetem azt is, milyen követelményekkel jár egy cukrászda indítása, hogy maximálisan képben legyél.

A következőkben elsőként is elolvashatod, amire mindenképpen szükséged lesz:

 Bejegyzett Kft., illetve Bt., vagy Vállalkozói igazolvány, majd az ehhez szükséges szakemberek (pl: könyvelő, ügyvéd)

- Üzleti terv készítése
A bejegyzés sokkal bővebb, de még nem tudtam befejezni a teljes anyagot, így addig is, amíg ezt kiegészítem, kérlek látogassatok el a következő oldalakra, ahol a lényeg található (magyarul), azaz milyen higiéniai követelményeknek kell megfelelned.: (Hamarosan pedig ez a bejegyzés is kiegészül, és egy helyen lesz a teljes anyag a követelményekről)

- Élelmiszer-biztonsági rendszerek (HACCP) tanúsítása, igazolása: http://www.mszt.hu/tanusitas/iso22000.html
- Fogyasztóvédelmi előírások: http://www.pekforum.hu/hirek.php?id=28
Ez a cég pedig arra szakosodott, hogy mindenben segítenek azoknak, akik bármilyen élelmiszerrel foglalkozó vállalkozást szeretnének indítani. Sőt, rengeteg intéznivalót magukra is vállalnak:
Az élelmiszeres Vállalkozók segítője! (Create 2000 Kft.): http://www.tanacsadoi-segitseg.shp.hu/hpc/web.php?a=tanacsadoi-segitseg

a cikk folytatása/kiegészítése hamarosan következik...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése