Adorján Arankát talán nem is igazán kell bemutatni azoknak, akik az utóbbi években belemélyedtek a tortadekorálásba. Aranka szinte minden dekoráló versenyen eredményesen szerepelt, sőt idén már második almalommal rendezte meg a Palotási Tortafesztivált, ahol többszázan tanulhattak és szórakozhattak neves tortadekorálók társaságában.

Hobbicukrász rovatunk újabb versenyzője tehát Aranka, aki több tortát is küldött nekünk. Most a Kanozsai Tortafesztiválon aranyérmes munkájának elkészítésébe avatott be minket.



Alkalmi ruha palóc mintával torta
fotók és szöveg: Adorján Aranka



Téglalap alakú piskótát sütöttem, amiből egy nagyobb pohárral köröket szaggattam ki. Ezeket rétegeltem krémmel.
Középen egy fa rudat helyeztem el a tartás és a gravitáció miatt.
A nyakrésznél és a két vállnál fondant-hengert raktam zárásként.

A leeső piskótát krémmel masszává gyúrtam és ezzel gömbölyítettem a melleknél, a popónál és a szoknya aljánál.
A burkolása fázísonként történt: felső test, szoknya felső rész, mell rész, szoknya közép rész és végül az alja. 


A ráncolásos megoldást saslikokkal oldottam meg, és a kialakul ráncok után helyeztem a tortára.


A középső szoknyarésznél a felhelyezés után mélyítettem a vonalakat. A fodrozás alatti fehér rész kinyomó cső vékony részével lyukasztgattam, hogy csipkés hatása legyen. Sajnos ezt a fotón nem igazán látni.


Erősítettem a színeken ecsettel.

A nyakéket pici darabonként építettem a próbababára, és ezt is színeztem vékony ecset segítségével.

A palóc hímzés mintát és a szoknyát körben formázó csokival készítettem, majd utólag festettem.


A torta egyik kellékét, egy cukorcipő-pár alkotta, amit a száradási idő miatt már pár nappal korábban elkészítettem fondantból. A díszítés itt is formázócsokiból készült.





Nagyon szerettem készíteni ezt a süteményt, és a végeredmény is tetszetős volt számomra.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése