Nagy Diána munkája ez a Hegedű-torta, ő maga mesélte el, hogyan készült:



15 tojásból sütöttem egy nagyobb méretű szögletes piskótát, majd piros ételfesték tollal megrajzoltam a kivágandó mintát.





Kifaragtam és három lapba vágtam. Az alsó és a középső lapot is megtöltöttem egy tejszínes-túrós krémmel, amire azután málnát halmoztam.


Az egészet körben is alaposan bekentem a krémmel.


Barnára színezett Unidecet használtam. (Az Unidec egy dekorációs massza, nagyon hasonlít a marcipánhoz.)




Először a torta oldalát külön egy csíkkal, majd a tetejét is bevontam. Vékonyra sodort csíkokkal körvonalaztam mindenhol.



Elkészítettem a különböző dekorációs elemeket, majd az egészet ecset segítségével lefestettem sárga zselés festéket használva. Így egy kicsit rusztikusabb, fa hatású lett a teteje. Az oldalára csíkokat karcoltam és kakaóporral elkevert vízzel árnyaltam. Száradás után ezt is lekentem sárgára.

A leeső piskótát összegyúrtam a maradék túrós-krémmel, és egy hosszú rudat formáztam belőle, amit szintén bevontam, ez lett a hegedű nyaka.



Összeillesztettem a testhez a nyakat , s végül elhelyeztem az utolsó dekorációkat is. A húrokat, hogy szépen mutassanak cérnából készítettem.





Október elején egy pici "szabadságra" mennék, nem dolgoznék egy kicsit, ezért akinek kedve van megmutatni a többi olvasónak, hogyan készítette a tortáját, küldje el nekem az info@tortadiszites.hu e-mailcímre, és nagyon szívesen felteszem a blogra.
Leírásra, és fázisfotókra lenne szükség. Az sem baj, ha nem ennyire részletesen, ilyen sok fázisban készültek a fotók. A lényeg, hogy a kezdő tortadíszítő olvasók láthassák, olvashassák, hogyan készültek el egyes remekművek.

4 megjegyzés:

  1. Hú ez igazán nagyon szép és a tölteléke is nagyon finom lehetett! Gratula Diának nagyon ügyi! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! Kár, hogy a fotók nem tökéletesek!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a tortád. Nekem annyi kérdésem lenne, hogy a festék mennyi idő alatt száradt meg? Én is zselés festékkel kentem be egyszer fondantot és még napok múlva is fogott. Vagy valamivel kicsit higítanom kellett volna? Előre is köszi a választ

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése