Ezt a fondant receptet már több helyen bemutattam, nektek, hiszen ez az egyik, amely tökéletesen bevállt nekem is.
Egyszerűen elkészíthető, jól nyújtható, torták borítására nekem ez a kedvencem. Többek között a képen látható tortácskához is ezt a bevonót használtam.

Szabó M. Éva, a Torta természetesen blog írója, sőt újságaink cukormentes rovatának készítője egy kisfilmet prezentált az elkészítés egyszerűségének bemutatására.




A Torta természetesen blogot itt érhetitek el: http://tortatermeszetesen.hu/



MÉZES FONDANT
 
-          500 gr porcukor
-          1 evőkanál zselatin
-          6 evőkanál víz (amennyiben többet kívánna a massza az összegyúrásnál, adhatsz még hozzá 1-2 evőkanál vízet)
-          1 evőkanál vaj, vagy kókuszvaj
-          2 evőkanál méz

 
A zselatint felolvasztjuk vízben, gőz fölött, beletesszük a mézet és a kókusz/pálmavajat. Elvesszük az edényt a gőzről, majd a tartalmát a porcukorhoz öntjük, és folyamatosan elkeverjük. Végül alaposan összedolgozzuk, és légmentesen fóliába csomagolva pihentetjük. (Természetesen azonnal is dolgozhatunk vele.)

Készítheted keverőgéppel is (a robotgép dagasztó kanalával, vagy mi a neve, majd lefotózom), ekkor a porcukrot a keverőtálba teszed, majd ehhez öntöd a zselatinos keveréket. A géppel lassan összekevered. Porcukrot szórsz a munkafelületedre, és ezen jó alaposan kézzel gyúrod a masszát. Porcukrot még szórhatsz hozzá miközben gyúrod, de érezni fogod mennyire ragad. Mert ragadni fog, de nem vészes. Nem olyan, mint a pillecukros fondant.
Nagyon könnyű dolgozni ezzel a fondanttal, szinte pár perc alatt elkészül, és istenien nyújtható a sodrófával, vagy fondant-nyújtóval. Könnyen a tortára helyezhető, nem szakad, nem lyukad, persze azért finoman bánjunk vele!
 
Fondant masszáról néhány tudnivaló:
-          A fondant massza 2 hónapig is eltartható hűtő nélkül, jól becsomagolva, illetve műanyag dobozban légmentesen lezárva, de sokan hűtőben tárolják. Használat előtt mikróban picit melegíthető.
-          Amennyiben a fondant masszád túl szárazra sikerül, adj hozzá utólag egy kis vizet, és vajat. Így javíthatsz a minőségén.
-          A torta bevonásához minimum 2, de inkább 3 mm-esre kell nyújtanod.
-          Miután kiterítettük a fondant masszát, de hirtelen dolgunk akadna, celofánnal fedjük le, hogy ne száradjon ki.
-          A fondant masszát tortához rögzíteni többféleképpen is lehet. Használhatsz vajkrémet, cukorszirupot vagy felmelegített lekvárt is. (Sima állagú lekvár elkészítése: a mikróban, pohárban felmelegített lekvárt egy szűrőn préseld át, s így kend be vele a torta, muffin, vagy keksz felületét, amelyre a fondant kerül majd.)
-          Miután befedtük a tortát, de fényesebb látványt szeretnének, akkor vízzel bekenjük a masszát, ha túl fényes, akkor porcukorral korrigálhatjuk.
-          A fondant masszát miután elkészítettük, de még nem került a tortára hűtőben kell tartanunk, viszont miután már befedtük vele a tortánkat, nem tanácsos hűtőbe tenni. Vannak, akik gond nélkül tartják a tortát a hűtőben, de sokaknál vízszerű foltok jelentek meg a tortán a hűtés után, mintha a torta izzadna. Ez a kondenzáció miatt van.
-          Egy trükk: Amennyiben a fondant-tal bevont tortát a hűtőben tárolnád, tedd kartondobozba (ne hagyományos torta-dobozba), hanem kartondobozba, egészen addig, míg ki nem kerül a torta a szobahőmérsékletre. A karton megvédi a torta felületét, így nem lesz vízfoltos a fondant.
-          Fagyasztani sem tanácsos a fondant bevonatú tortát, ám amennyiben mégis muszáj, csináld csak nyugodtan, de arra készülj fel, hogy a torta nem lesz a kiolvasztás után olyan tökéletes, mint a fagyasztás előtt.

- A fényes hatáshoz befújhatjuk (kenhetjük) kevés olajjal-olajpsray-vel a tortát, a lényeg, hogy növényi zsíradékkal adható csillogás a tortánknak.

9 megjegyzés:

  1. Konstruktiv megjegyzes az oldal szerkesztojenek: A fenti bannerablak dinamikusan valtozik a banner merete szerint, ami miatt az alatta megjeleno tartalom - azaz a lenyeg - ugral, ezzel elvezhetetlenne teve az olvasast az oldalon.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az észrevételt, igaz az még hasznos lenne, ha meg tudná írni, hogy honnan olvassa az oldalt? Milyen böngészőről. Az imént teszteltem telefonon, tableten, Firefoxon, Exploreren is, és nekem attól függetlenül, hogy dinamikusan változik a fenti banner kreatívja, nem ugrál sehol az oldal, sőt, amint lefelé haladok az olvasással, nincs is képernyőn a fenti banner. Hogyha kicsit pontosabbat tudna írni, utána tudnék nézni. Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt a jelenséget én is észleltem, exploreren használom, nagyon zavaró

      Törlés
    2. Valóban? Nem értem, hogy a mi gépeinken akkor miért nem ugrál? Megpróbálom akkor az ugró bannert kicserélni. Aztán meglátjuk, hogy úgy jobb-e. Köszönöm az észrevételeket!

      Törlés
  3. Kedves újság szerkesztő!
    Nagyon teszik a Tortadíszítés című újság. szuper ötletek vannak benne. Jó dolog, hogy fel van sorolva mi kell hozzá.
    Egy dolog hiányzik a mennyiség!!! Például a sport cipőhöz mennyi kék, mennyi sárga bevonómasszára van szükség?

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok megtudnátok mondani miért repedezett meg a fondant mikor a tortára tettem!Igaz először csináltam!Előre is köszönöm..

    VálaszTörlés
  5. Lehet-e aromával ízesiteni?

    VálaszTörlés
  6. Én arra lennék kíváncsi ,hogy lehet e festeni a fondant ? Köszi !



    VálaszTörlés

Újra kapható E-Book formában

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Tortadíszítés videók

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése