Hogyan készül a Lófej formatorta:
Farkas Vilmos munkája
fotók: Liszi Renáta


A lovak nagyon kecses elegáns állatok. Tortaformába gondolva, ezeket a személyiségjegyeiket könnyen elveszíthetik, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Alaposan figyeljük meg a vonásait és az arányait,

de miközben faragjuk, gondoljuk át, hogy a kapott formát képesek leszünk-e, szépen leburkolni marcipánnal.

A torta elkészítésére alkalmas bármilyen vajkrémes, vagy akár tejszínes torta is. Viszont mindenképpen szükségünk lesz még körülbelül plusz 1/3 rész vajkrémre a körbekenéshez.




Rajzoljuk meg a ló körvonalait, majd egyenes késsel vágjuk körbe. A kivágott tortarészeket vágjuk csíkokra, és használjuk fel, a lófej domborulatainak kiemelésére. Ügyeljünk a kerek pofarészre, az izmos nyakra, a szem formájára. A széleket pedig ne felejtsük el lekerekíteni.





A megmaradt tortarészek mindig alkalmasak arra, hogy meghosszabbítsuk a nyakrészt, vagy a sörény domborulatainak kiemelésére. Ha elégedettek vagyunk a faragással, kenjük körbe vajkrémmel, úgy hogy a piskóta ne látszódjon ki. Kenjük a lehető legsimábbra, majd tegyük hűtőbe dermedni.





Amíg dermed a torta, elkészíthetjük a ló füleit. Nyújtsunk ki a burkolóanyagból kisebb darabot, majd szúrjuk ki a megfelelő méretű kerek, vagy csepp alakú kiszúróval. Az egyik felét formázzuk hegyesre a másikat kissé öblösebbre, a kála virághoz hasonlóan.







Az elkészült füleket tegyük félre száradni. 

A megdermedt tortán szükség szerűen simítsuk el a vajkrémet. Ezután nyújtsunk ki hófehér burkolómasszát, és óvatosan terítsük a tortára.




Simítsuk rá, különösen ügyeljünk a hajlatokra, mert ott könnyebben elszakadhat. Vágjuk körbe a leburkolt tortát, majd kézzel, illetve marcipán mintázó eszközökkel emeljük ki a vonásokat, ráncokat.








Alakítsuk ki a szemgödröt. Készítsük el a szemet.




Formázzunk nagyobb golyót barnából, kisebbet pedig feketéből, és állítsuk össze a szemet. 







Sodorjunk ki vékony szálat a burkolóanyagból, és készítsünk belőle szemhéjat, melyeket simítsunk el.




Glazúrral rajzoljunk be vékony ereket, a ló arcára.


Illesszük a helyére a füleket.



Nyújtsunk ki barna marcipánt. Vágjuk cikkekre, és karcoljunk bele vonalakat.





Vízzel tapasszuk fel és formázzuk meg belőle a ló sörényét.






„Hóka” készítése
Közönséges írólapot hajtsunk félbe, és mérjük be vele a ló orrhosszát. Majd kézzel tépve alakítsuk úgy, hogy a szájrészhez közeledve folyamatosan szélesedjen. Ha a kapott papírsablont széthajtjuk, szimmetrikus, de mégis szabálytalan formát kapunk. Ezt a sablont vizezzük be és tapasszuk fel az orr és szájrészre, ahol szeretnénk, hogy fehér maradjon a minta. Ügyeljünk rá hogy mindenhól jól feltapadjon.








Fújjuk le a lófejet airbrush (festékszóró) pisztollyal. Használjunk világosbarna, sötétbarna, majd fekete árnyalatot.



Fújjuk sötétebbre a fülek belsejét a szemkörnyéket és a pofa íveit. Erősítsük meg a sörénye színeit is.



Ha végeztünk a fújással, egy szikével nyúljunk alá, majd távolítsuk el a papírsablont. Fújjunk feketét, a száj és az orrész kiemelésére.



Glazúr segítségével, emeljük ki a szeme csillogását, ettől élethűbb lesz a tekintete.




Végezetül helyezzük át egy leburkolt tálcára.




3 megjegyzés:

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése