Nagyon szeretem ezt a receptet, mert amellett, hogy könnyű és friss, gyümölcsös, sőt a lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.

Habtekercs Málnakrémmel
Fotó és szöveg: Danicsek Fanni
Sütemény Lak


Danicsek Fanni vagyok, 24 éves. Egy véletlennek és édesanyámnak köszönhetően kezdtem el cukrászkodni négy évvel ezelőtt. Akkor még egyetemre jártam és diplomát szerettem volna, de annyira megfogott ez a világ, hogy eldöntöttem semmi mással nem akarok foglalkozni.
Édesapám mindig azt mondta, hogy vagy csináljak valamit teljes odafigyeléssel, vagy inkább ne is csináljam. Talán ennek is köszönhető az, hogy nem csak egy cukrász szeretnék lenni, hanem idővel olyan szakemberré akarok válni, akit együtt emlegetnek akát Alain Ducasse-szal, vagy Pierre Hermével. Tudom, ezek nagy álmok, amiket nehéz valóra váltani, de legalább elmondhatom, hogy vannak álmaim.
Jelenleg Skóciában dolgozom egy kis családi hotelben, amelynek én vagyok a cukrásza. Szerencsésnek mondhatom magam, mert van lehetőségem kísérletezni, új dolgokat kipróbálni, tanulni és persze minden nap azzal foglalkozni, amit szeretek. Ráadásul mindezt a párommal, aki szakács. Így néha, amikor elakadok és nincs új ötletem, ő mindig segít és támogat. Remélem a receptjeim hasznosak lesznek és rengeteg sikerélményt fog okozi az elkészítésük.


Az Alap készítése

Hozzávalók:
- 300 g tojásfehérje
- 250 g kristálycukor
- 12 g kukoricaliszt
- 1 citrom vagy lime héja

Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. 
Ezután lássunk neki a tojásfehérje felverésének. Én egyből az elején hozzá szoktam adni a cukrot is, ha robotgéppel dolgozom. Ha esetleg valaki kézzel készítené, könnyebb, ha apránként adagolja. 
Mialatt a fehérje felverődik, vegyünk elő egy tepsit vagy sütőlemezt. Próbáljunk minél nagyobbat használni, mert annál szebb lesz a tekercsünk. Fordítsuk fejjel lefelé és vágjunk két pont akkora méretű sütőpapírt, amekkora a lemezünk/tepsink. 


Amikor már jó kemény a habunk adjuk hozzá a kukoricalisztet és jól kevertessük el. 


Ha kész, porcukrozzuk le a sütőpapírt és így kenjük rá a habot, hogy később könnyebb legyen eltávolítani a papírt. Egyszerűbb, ha kenünk egy kicsit a habból a sütőpapír alá, mert így nem fog csúszkálni.


Készítsünk egy mindenhol egyforma vastagságú lapot és tegyük be a sütőbe 15 percre. Ne ijedjünk meg, ha a hab kétszeresére a nő, mert a sütőből kivéve úgyis vissza fog esni a végén.  Miután kivesszük, hagyjuk egy kicsit hűlni, majd fogjuk a másik sütőpapírt és fordítsuk át a lapunkat. Óvatosan húzzuk le a sütőpapírt az aljáról és reszeljünk rá citrom vagy lime héjat. Hagyjuk pihenni.
 
Málnakrém

Hozzávalók:
- 250g fagyasztott málna (lehet friss is)
- 125 g cukor
- 1 teáskanál fahéj
- 500 g krémsajt

Tegyük egy lábosba a málnát, a cukrot, a fahéjat és forraljuk fel. Ezután szükségünk lesz egy turmixgépre. Öntsük bele a szószt és turmixoljuk simára. 


Ha kész szűrjük át egy szitán, hogy a magok ne kerüljenek a krémbe, majd hűtsük le.   
A krémsajtot tegyük a robotgépbe kevertessük simára és adjunk hozzá 100 grammot a málnaszószból. Lehet többet vagy kevesebbet is, attól függően mennyire szeretnénk intenzíven érezni a málna ízét. De vigyázzunk, mert az se jó, ha túl híg a krémünk. 


Tekercs összeállítása:

Kenjük a krémünket óvatosan a lapunkra, úgy hogy a tetején hagyjunk ki egy vékony sávot. 




Ez lesz a tekercs alja. Ezután a sütőpapír segítségével, próbáljuk minél szorosabban feltekerni a tekercsünket. Ha kész nincs más dolgunk, mint felszeletelni és a maradék málnaszósszal kínálni.






 Fanni nemrégiben kezdett blogot írni, blogját itt érhetitek el:


A facebookon pedig itt csodálhatjátok meg legújabb remekeit:


Sok sikert a sütemény elkészítéséhez!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése